Ági blogol.. egy oldal, ami csak rólam szól.

 

 







 

 

 







 

Ági- Blog

Felvettek! :D

2010.04.23. 15:11, Ági

Most már az összes suliból megjött a levél, mindenki tudja, hogy kit hova vettek fel. Tegnap jöttek meg az első levelek, pont a Csányból. Izgalmas percek voltak. :D

Már nem is tudom hányadik óránk volt, mikor bejött az osztályfőnökünk, és kiosztott néhány borítékot. A Csányba jelentkezők közül csak Anna és én nem kaptunk, azt gondoltam, nekünk biztos otthonra jön. Aztán nem, pár perc múlva megérkezett a miénk is. Kibontotom a levelet.. felvettek!! :D Utána egy pillanatra majdnem megállt a szívem, mert lejjebb olvastam, látom, hogy indoklás. Hirtelen azt hittem, hogy az azt jelenti, hogy miért nem vettek fel. De aztán rájöttem, hogy nem.. :D A nyelvi előkészítőre vettek fel, ezt jelöltem ugye elsőnek. Igazából miután kibontottuk nem voltunk olyan boldogok, mert hát jövőre már nem leszünk osztálytársak. Annyira fog hiányozni minden..  A táblán már írjuk a visszaszámlálást. 49 nap van a ballagásig, hétvégéket meg mindent beleszámítva. Ma meg az ofőnk (szörnyen idegesít, hogy nem a nevét írom xD) felírta, hogy "29 + 2?!" :D A 29 azért, mert annyi nap van mág hátra a suliból. (Te jó ég, ilyen kevés???) A 2 meg azért, mert még van plusz 2, amit lekell járni. Állítólag ballagás utáni hétfőn lesz megnk majd még. Jaaj, nagyon örülnék neki. Legalább lesz még két napunk. Előtte amúgy szombat-vasárnap meg osztálykirándulás..Hmmm de jó lesz! :D
Tegnap a felvételin kívül nem történt semmi érdekes. Feleltem németből, 5-öst kaptam. :D
Ma magyarból írtunk, de nem dolgozatot, hanem a könyvből kellett válaszolni kérdésekre, meg fogalmazást írni. A technika pedig ismét kiakasztott. Ezt a hülye vezetéket csináljuk. Komolyan mondom.. Kb. 4-szer kellett szétszednem és újrakezdenem. Meg most csípjek le a végéből mert hosszú, stb.. Szörnyűűű Na nem baj..
Most pedig itthon vagyok, és gépezem. :D A Noémi muffint süt. Csomószor szokott sütni. Ami jó, csak hát a süti hízlal.
Teszek fel egy képet a tábláról. Ezen van a visszaszámlálás, meg Rékával még firkáltunk rá mielőtt lementünk technikára. :D (Amúgy a Karalábésat azt én írtam. Réka a Karalébá, és 12 nap múlva megy Londonba.. A kis mázlista! :D) 
 Eredetileg a felső szám 49 volt, de át lett javítva az is 29-re. :D

Ági :))

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.04.27. 17:40
ωιωcSιн

Köszönöm. : )

2010.04.24. 10:45
Ági

Köszii :D Téged meg Kölcseybe, neked is graat!

2010.04.23. 18:13
ωιωcSιн

Mondtam, hogy felvesznek téged a Csányba.  Ügyes voltál, grat.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 



 


 Cikket írni
Angolzoni
Gyakorolni németre
Gyakorolni törire
 


Happy or Unhappy


Webmiss: Ági
Téma: Személyes oldal
Kategória: Blog
Utolsó frissítés: 07. 19.

Másik oldalam: Primadonna

 

Látogatók
Indulás: 2006-12-28
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.