Ági blogol.. egy oldal, ami csak rólam szól.

 

 







 

 

 







 

Ági- Blog

Felvettek!!

2010.03.16. 19:13, Ági

Már alig vártam a mai napot. Tesómmal megbeszéltük, hogy majd felhív, vagy megcsörget. Egyik szünetbe hívott is. Elvileg úgy akartam, hogy ne mondja meg az eredményt, de nem bírtam, szóval megkérdeztem... :D

Nyelvi előkészítőn (amit elsőnek jelöltem) 40. vagyok, infón (ezt másodiknak) 21., pénzügyin (ezt harmadiknak) pedig 27. Mondjuk kicsit megijedtem, hogy most akkor egyikre se vesznek fel? De ofőin elmehettünk Petivel (mármint a Csányba), és kin volt az is, hogy kb. hányadik helyről veszik fel az utolsót. A nyelvi előkészítőn 45 körül azt hiszem, infón is ilyen 36-40, pénzügyin meg 55. Szóval ezek szerint bent vagyok!!! :D Júúj olyan boldog voltam. Amúgy pont találkoztam ott a tesómékkal. Kicsit se volt durva. Furi lesz megint egy suliba járni vele. :D Most már csak egyet nem tudok. Nyelvire menjek vagy infóra? A nyelvi előkészítő 5 éves és  nyelvet lehet tanulni. Az infó 4 éves és egy nyelv. Annyira tanácstalan vagyok. Pedig dönteni kell, hisz ha jól tudom, csütörtökig lehet bevinni a módosító lapot. Én meg még nem is kértem. De kérjek? Módosítsak? Maradjak a nyelvi előkészítőnél, vagy menjek infóra? Ez olyan rossz.. mondjuk már úgy csinálok, mintha már bent lennék. Bár a lista szerint bent is vagyok, szóval nem tom.. :D De csak erre tudok gondolni. Meg, hogy akármelyikre megyek, bánni fogom a másikat. Na mindegy, majd még gondolkodom.
A suliba ma is minden rendbe volt. Már nem annyira a tanulásról szól. :D Pedig jó jegyeket akarok, de egyszerűen nem bírok tanulni. Nem mintha így rosszak lennének a jegyeim, de jóval kevesebbet tanulok, mint máskor. Milyen rossz lesz majd a középiskolába megint tanulni kell.
Jaaj, csütörtökre meg kell tanulni egy verset. Azt, ami a sörreklámba van: Nem tudhatom. De olyan hosszú, hogy képtelenség. 5 sört már megtanultam, bár el is felejtettem, de majd ma még olvasgatom, holnap meg belehúzok. Holnap kémia is lesz. Most az alumíniumot vettük. Elolvastam, nem is olyan érthetetlen. Csak ugye, ha felelünk, akkor visszakérdez az előző leckékből is. Az meg úúúú...
Közbe zenét hallgatok. Anyáék nincsenek itthon, olyan jó, mehet hangosan. :D Így a legjobb.
Jaj tök szeretek blogot írni. Amúgy egyik nap megtaláltam Liza régi blogját. Még ilyen 6. osztály körül írta. Tiszta vicces. :D Ezt is jó lesz majd visszanézni pár év múlva. :)
Na megyek. Holnap nem hiszem, hogy írok, mert verset fogok tanulni. Hurrráá! Mikor egyik héten a Tiszta szívvelt meg a Dunánál-t kellett, azokat sokkal szívesebben tanultam. Rímelt, meg normális versszakok voltak. De ez.. hát mindegy. :D

Ági :)) 

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.03.17. 15:36
Ági

Tényleg nem rossz. Én már 26 sort tudok. :D 

Idézet
2010.03.16. 22:42
Réka

sztem ez a vers sokkal jobb, most kedd van és 10 sort tok xD . De sztem tök jóóó sokkal jobb mint a dunánál -.-" azt de utáltam xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 



 


 Cikket írni
Angolzoni
Gyakorolni németre
Gyakorolni törire
 


Happy or Unhappy


Webmiss: Ági
Téma: Személyes oldal
Kategória: Blog
Utolsó frissítés: 07. 19.

Másik oldalam: Primadonna

 

Látogatók
Indulás: 2006-12-28
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.