Ági blogol.. egy oldal, ami csak rólam szól.

 

 







 

 

 







 

Ági- Blog

Utolsó nap :(

2010.06.10. 19:28, Ági

Ma volt az utolsó nap. Annyira rossz. Holnap pedig ballagunk, az még rosszabb lesz. Szombaton pedig kora reggel indulunk osztálykirándulásra. Az legalább vidám lesz. :)

Ma volt az utolsó föci, biosz, német óránk. Bioszon mondta a tanárunk, hogy látott minket a Viván még pár hete, mikor ugye leadták.Nem semmi. :D Föci végén majdnem elbőgtem magam. xD Franci csinált is képet a tanárunkkal, bár csak mi lányok mentünk oda. Meg megkértem, hogy írja alá az osztályképemet. Meg ugye ő is aláiratta az övét mindenkivel. :) Hiányozni fognak ezek az órák. Németen meg ugye búcsúzott el a tanárunk, aztán ő is így elérzékenyült, mondta, hogy így visszagondolva milyen sok szép emléke van rólunk, stb.. Akkor is rámjött a sírhatnék. Matekon meg horvátul beszélt a tanárunk. :D Vagyis csak pár mondatot. Ezt még év elején ígértettük meg vele. És tényleg beszélt is. Délbe meg ballagási főpróba volt. Annyira meleg van, durva lesz ott állni. Mondta is az osztályfőnökünk, hogy hiába illik harisnyát felvenni, ne vegyünk, mert belesülünk. Ami igaz is, de ha nem veszek fel, akkor teljesen feltöri a cipő a lábam. Szóval még nem tudom mit csinálok.
Holnap még első három órára be kell menni. Igazából örülök neki, legalább egyszer utoljára együtt leszünk a suliban.Ez olyan rossz. Nagyon hiányozni fog minden. Ha csak belegondolok, tök rosszul leszek.
A kirándulás biztosan jó lesz. Ugye Réka? Nem ronthatja el semmi! :) Szombat reggel fél 7-re kell menni a vasútra.

Anya már készül a ballagásra. Biztos örülni fog, mert ugye őt is kihívják, hogy segített az osztálynak vagy mi. Ilyen szülői munkaközösséges izé.. Én meg a szorgalom-magatartásomért kapok. Megbeszéltük a tesómmal, hogy majd ha kimegyek, egymásra nézünk és vágunk valami pofát vagy ilyesmi. Mert a Szívek szállodájába volt ilyen, mikor a Rorynak a diplomaosztója van. Nem akarok ott sírni a nagy közönség előtt, de lehet nem bírom ki.
Jut eszembe, most elkezdtük beszélni, hogy kéne bolondballagás. Szóval viszünk Adys pólót, meg melegítőt (meg olyan puha papucsot?) és abba leszünk. Rizst nem merünk szórni, de üveget lyukasztunk és azzal locsolunk. Remélem megengedik. :D

Na megyek, mert Noémir hazaért a kirándulásról, beszélni kell vele. :) Holnap nem tudom tudok-e írni, de megpróbálok.

Ági :))

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.06.10. 19:54
Ági

Nem fogjaaa. Tényleg remélem, hogy nekem jó lesz, de ha mégsem, akkor ez van. Megoldjuk... :D

Idézet
2010.06.10. 19:53
Réka

De Ági, elronthatja valami ... :/ ezvan.. szívtam :( :(:( Legalább neked jó :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 



 


 Cikket írni
Angolzoni
Gyakorolni németre
Gyakorolni törire
 


Happy or Unhappy


Webmiss: Ági
Téma: Személyes oldal
Kategória: Blog
Utolsó frissítés: 07. 19.

Másik oldalam: Primadonna

 

Látogatók
Indulás: 2006-12-28
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.